Egy [person type] teljes testűként áll a képkeret szélénél, kissé balra, [valóságos befejezetlen / üres / sérült környezetben]. A kamera a személy mögött és kissé jobb oldalán van elhelyezve, háromnegyed hátsó szögből rögzítve őt. A személy nyugodtan és elmélázva áll, az előtte lévő tér felé néz. A környezet [írja le a jelenlegi állapotú valós tér: üres, befejezetlen, elhanyagolt, merev, élettelen]. A légkör [érzelmi hang: csendes, száraz, történelmi, minimalista, nyers] érzésű. Természetes fény világítja meg a jelenetet, valósághű árnyékokat és mélységet teremtve. Lebegő kézzel rajzolt vázlatvonalak jelennek meg a környezet felett és belül, pontosan illeszkedve a valós tér perspektívájához. Ezek a vázlatok azt képviselik, [ami hiányzik / ami egyszer létezett / ami a jövőben létezhet]. A vázlatvonalak feketék, tiszták és kézzel rajzoltak, [építészeti / belsőépítészeti / helyreállítási / városépítészeti] koncepcióvázlatokra emlékeztetnek, ceruzával vagy tintával készítve. A vonalak expresszívak, kissé tökéletlenek és organikusak – nem merevek vagy mechanikusak. A rajzolt elemek az előtérben és középterében helyezkednek el, váratlanul közelebb állnak a személyhez, mint az elvárható. Egyes vázlatvonalak finoman átfedik a személy sziluettjét és a való felületeket, vizuálisan összeolvasztva a képzeletet a valósággal. A vázlatok természetesen lebegnek a jeleneten belül, zökkenőmentesen olvadnak a környezetbe, és azt az üzenetet közvetítik, hogy a [látomás / helyreállítás / átalakulás / potenciál] életre kél
